„Utólag okos az ember” – a magyar válogatott támadó szerint volt jobb opciója is a hazatérésnél
Ádám Martin sajnálja, hogy nem sikerült megegyeznie az Austria Wiennel, pedig még Bognár György is az osztrák csapatot javasolta neki.
A Bajnokok Ligája-győztes Bayern München hódította el az UEFA-szuperkupát, miután múlt csütörtökön hosszabbítás után 2-1-re legyőzte az Európaligát megnyerő Sevillát a Puskás Arénában. A koronavírus-járvány kitörése óta ez volt az első olyan mérkőzés az Európai Labdarúgó-szövetség szervezésében, amelyet nézők előtt rendeztek meg. A Puskás Arénába szigorú egészségügyi óvintézkedések mellett térhettek vissza a szurkolók: maszkot kellett viselniük, távolságot kellett tartaniuk egymástól, és mindenkinek ellenőrizték a testhőmérsékletét. Több mint tizennégyezren vettek részt a döntőn.